|
A iakimerákat bemutató részlet segítségével össze is foglalhatjuk, mi is a kulturális antropológia módszere. A vizsgált jelentségek rögzítése és magyarázata – és ezek közvetítése. A tudomány általánosan elfogadott adatgyűjtési metódusa az ún. résztvevő megfigyelés, amit a tudománytörténet az első világháború idején nagy port kavaró antropológus, Bronislaw Malinowski találmányának tart (de legalábbis ő volt az, aki először tett hitet a terepmunka mellett híres monográfiájában, a Nyugati félsziget argonautái-ban). Bár a 19. század harmadik fele óta létezik a kulturális antropológia, Malinowski könyvéig egyáltalán nem számított különcségnek egy-egy természeti nép kultúráját könyvtárban ülve és útleírásokat olvasva megismerni és megmagyarázni. Malinowski nemcsak azt tűzte ki a pozitív tudomány feltételéül, hogy a kutató elutazzon a vizsgált néphez, éljen velük, tanulja meg a nyelvüket (és gyűjtsön minél több tényt), hanem azt is, hogy legyen tisztában tudománya legfrissebb eredményeivel. A résztvevő megfigyelés kifejezés is innen, az ottlét követelményéből ered.
A Miner-idézetünk képzeletbeli antropológusát valószínűleg nem is tartanák valódi antropológusnak, hiszen a leírásban világosan utal arra, hogy csak beszámolókból ismeri az általa vizsgált rítust ("A beszámolók szerint..."). Másrészt viszont tisztában van a résztvevő megfigyelés másik, a részvéttel egyformán lényeges aspektusával, a részvéttel, hiszen amikor a szokást minősíti, ügyel rá, hogy jellezze, számára nem undorító. A részvét, pontosabban az empátia (a beleélőképesség) nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy-egy kultúra valamely vonását megérthessük, éppúgy, ahogy a másik ember megértéséhez is nélkülözhetelen. Hiszen bármennyire is otthon érezzük magunkat a sajátunkban, nem szabad sosem felednünk, hogy a kultúra nem választható: mindannyian beleszületünk. Egy-egy konkrét amerikai vagy európai nem önként választja a fogmosási szertartásokat, nem is születik velük, hanem tanulja őket – és hiába is szeretné magát bármely európai eredetű kultúrában élő függetleníteni a karácsonytól, aligha teheti meg, hogy nem ünnepli meg.
A résztvevő megfigyelés az együttélés és nyelv szerepének kiemelésével sokat tett a kulturális antropológia felnőtté válásáért, de a bírálatokat nem úszta meg. A huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveire (a humántudományokat gyökeresen felforgató posztstrukturalizmus révén) nyilvánvalóvá vált, hogy hiú ábránd marad az, hogy egy-egy kultúrát kimerítően meg lehet ragadni. Legfőképp azért, mert a kultúra nyelvszerű rendszer, ahol a viszonylag egyszerű elemek végtelen kombinációja végtelen kulturális tényt képes generálni, ezért aztán sosem írható le teljesen. A nyelvi jelleg másik következménye pedig az, hogy a kulturális tények maguk is jelszerűek, azaz a szemlélő számára megtapasztalható jelenségei csak más jelenségeket helyettesítenek, jelölnek.
|
