|
A Miner-idézetünk például a fogmosás rítusát úgy írja le, mintha az nem egy komplex jelrendszer eleme volna, holott mindennapi tapasztalatból is tudhatjuk, hogy nem önmagáért a fog tisztításáért végezzük, hanem azért, mert a fogunk tisztán tartásával is üzenhetünk a környezetünknek (ahogy öltönyt se pusztán azért viselünk, mert éppen nincs mit felvenni). A nyelvi jelölés – ez a másik lényeges posztstrukturalista eredmény – viszont nem áttetsző. Az emberi gondolkodás már hozzászokott ahhoz a kényelmes illúzióhoz, hogy a jelek csorbítatlanul (vagy elhanyagolható veszteségekkel) képesek közvetíteni a rájuk bízott üzenetet. Enélkül a hétköznapi kommunikáció nem is volna lehetséges, ám például az irodalmi művek vagy a képzőművészeti alkotások jelentését firtató néha évezredes viták nyilvánvalóvá tették, hogy nem kivétel, hanem szabály az, hogy az üzenetek és a hordozójuk elválaszthatatlanok egymástól. Ez viszont kihúzza a talajt az úgynevezett objektivitás lába alól, és megkérdőjelezi a nevében létrehozott szabályok érvényességét, így a résztvevő megfigyelését is. Hiszen a megfigyelő, mégha meg is tanulja a megfigyelt nyelvét, kénytelen a tapasztalatait lefordítani a saját nyelvére, azokat szigorúan szabályozott keretek közé szorítva tudományos közleményekben közvetíteni. James Clifford például azt írja, nem véletlen, hogy Malinowski egyik fotója, ami híres kutatása közben készült, egészen a nyolcvanas évekig nem jelenhetett meg, hiszen a képen az objektivitás szószólója „kompromittáló” helyzetben látható.
| |
 |
|
| |
Malinowski sátra, Trobriand-szigetek, Kiriwi település, 1915-18 körül
|
|
|
